Jó napot kívánok!
A kérdésem az lenne, hogy az EPS 100- as anyagukat szeretném felhasználni szigetelésre.
Most csináltuk meg 6 cm szerelőbetont egy 25 m2-es szobába.
Erre raknák rá az 5 cm-es EPs 100-at majd erre még jönne 5-6 cm beton.
A kérdésem, az hogy kell-e az EPs100 alá bitumen, illetve mi kell alá. Továbbá kell-e az EPs100 tetejére a második betonréteg alá párazáró fólia, illetve, hogy a központi fűtés csövet a felső betonban vagy az EPS 100-ban kell-e elvinni? válaszukat előre is köszönöm. T. Ervin
Tisztelt T. Ervin!
Amennyiben talajon fekvő padlószerkezetről beszélünk, és a szerelőbeton alatt nincs vízszigetelés, akkor mindenképpen a szigetelőanyag lefektetése előtt szükséges elkészíteni a megfelelő vízszigetelő réteget.
Amennyiben padló fűtést készítenek, akkor a következő rétegrendet javaslom, de természetesen kivitelezés előtt, kérem egyeztessen szakemberrel.
Rétegrend (alulról-felfelé):
– szerelőbeton,
– vízszigetelés,
– technológiai fólia,
– lépésálló szigetelés,
– technológiai fólia,
– hőtükör fólia,
– fűtéscső,
– aljzatbeton.
Az EPS 100 lépésálló polisztirol lap tetejére elhelyezett fóliára kerül egy távtartóval ellátott acélháló, amire rögzítik a fűtéscsöveket, és ez után kerül rá az aljzatbeton és a burkolat. Vagyis a felső betonrétegben fekszik a fűtéscső.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Üdvözlőm!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a lakásom egy légó-pince feletti földszinti hagyományos téglaépítésű középső lakás! A pince illetve a légó nem szigetelt, sőt-, tulajdonkép az egész lépcsőház nincs szigetelve. Ha a lakásban a padozatot szeretném szigetelni, azért hogy kevesebb legyen a hőveszteségem milyen anyagot kellene használnom és hogyan? V. József
Tisztelt V. József!
Utólagos padlószigetelésnél a felhasználható hely határozza meg a szigetelő anyagot, és a beépítését is.
Amennyiben van bőven hely (kb. 10 cm), akkor a legegyszerűbb EPS 100 lépésálló polisztirol lap használata plusz egy beton réteg. A lépésálló polisztirol lap legkisebb vastagsága 2 cm, de ajánlott min. 4- 5 cm- t lerakni, és ennek a tetejére kerül egy 4- 5 cm betonréteg.
Egy kicsit kevesebb helyre van szükség mondjuk egy hajópadló készítésénél. Egy 5 x 5 léc közé befektetve pl. üveggyapot, és a tetejére hajópadló burkolat.
Esetlegesen ha a födém alsó szintjén van lehetőség a pince felől szigetelni, akkor EPS 80- as polisztirol lappal meg lehet oldani a szigetelést ragasztással, plusz dübelezéssel.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Érdeklődöm, hogy a lépésálló polisztirol(10 cm vastag)utólagos padlásszigetelés esetén további lefedés nélkül mennyire lépés- il. kopásálló. Ritkán használt padlástérről van szó, max. ruhaszárításra. A polisztirolt deszkaborításhoz kellene felülről ragasztani. Az emeleti helyiségek oldalfalai beljebb vannak a földszinti falaknál, hogy ne legyen ferde mennyezeti rész. Lambériás mennyezettel vannak ellátva, rajta 10 cm gyapotszigetelés és járható deszkázat. Erre szeretnék még lépésálló polisztirolt tenni. Lehet-e lefedés nélkül, és mivel ragasztható a deszkához? A beljebb épített emeleti oldalfalak miatt a ház két oldalán kb. 12X1.3 m területű betonozott padlástér van csak tárolásra használjuk. Rakható-e ide is lépésálló polisztirol (pl.10 cm vastag), és mivel ragasztható a betonhoz?
Válaszukat várva, tisztelettel:Dr. K. György
Tisztelt K. György!
Sajnos az EPS 100 lépésálló polisztirol magában nem lépés- és kopásálló, vagyis a szigetelő anyag felületén burkolat nélkül nem lehet járni, vagy tárolni valamit is.
Amennyiben csak kisebb terhelés érné a felületet, akkor javaslom a padlás szigetelő lapot, amely polisztirol lapból és a felületére ragasztót 4 mm- es MDF lapból áll.
A polisztirol fa anyaghoz való rögzítésére pedig az EPS PURHAB ragasztót tudom ajánlani.
Ezek mellett fontos, hogy milyen rétegrend van kialakítva, vagyis a pára útvonaláról fontos gondoskodni. Mivel a polisztirol lapnak rosszabb a páradiffúziós értéke, mint a szálas szigetelő anyagnak, ha nincs a lambéria és az gyapot között egy párazáró réteg, nem javaslom a kétféle anyag együttes használatát.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Tisztelt Cím!
A házunk 4 cm-es hőszigeteléssel (kb 10 éve) van borítva, hibátlan a felülete (is), de az északi oldalra szánunk még 8 cm hőszigetelést. Kérdésem, hogy milyen hőszigetelőrendszert ajánl, amely nem okozza a jelenlegi rendszer kárát. Az ablakpárkányok alá mi a célszerű hőszigetelés?
A házunk lodzsáját is szeretnénk hőszigetelni, sajnos jelenleg csak mozaiklap(betonra lerakva) burkolata van, tulajdonképpen inkább csak “dísze” az épületnek, mivel nem használjuk, de az eső időnként be-bever, így a vízhatlanságra vigyázni kell. Erre a mit javasolna?
Előre is köszönöm válaszát: B.né
Tisztelt B.né!
Amennyiben a meglévő szigetelés polisztirol lapos, akkor a plusz szigetelő anyag is polisztirol lap legyen. Természetesen amennyiben kőzetgyapot a meglévő szigetelés, akkor a plusz szigetelés is kőzetgyapot legyen.
Ha az ablakpárkányt a szigetelésre terhelik, akkor inkább XPS lapot ajánlok, de ezt sem nagy súlyú párkányokhoz.
Az erkélyek, lodzsák utólagos szigetelése a legbonyolultabb, mivel kevés hely, vagy egyáltalán nincs hely a plusz szigetelés elhelyezésére.
Ezért ezzel kapcsolatban kérem, hogy keressen fel egy szakértő kivitelezőt, aki a helyszínen megtudja nézni, hogy mi, és milyen vastagságban fér el.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Tisztelt Szilvia!
’976-os építésű épület régi kő burkolatát szeretnénk hajópadlóra cserélni. Az aljzat beton fölé, a hajópadló alá lehet e lépésálló szigetelést rakni 1-3 cm vastagságban betonozás nélkül, illetve milyen rétegrendet kellene követni.
Köszönettel N. György
Tisztelt György!
Ebben az esetben a hajópadlót lécezéssel kell le rakni, és a léc közé kerülhet kőzetgyapot. Ennek a szigetelésnek nem kell lépésállónak lennie, mert a lécezés miatt nem terhelődik.
Sajnos a lépésálló kőzetgyapotot csak úgy lehet felhasználni, ha beton réteg alá kerül, vagyis nem lehet közvetlenül a lépésálló kőzetgyapotra terhelni.
Rétegrend (felülről lefelé):
-hajópadló burkolat,
-páráteresztő fólia,
-szigetelőanyag (lécezés között),
-párazáró fólia.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
T. Cím!
Házam külső szigetelése 10 cm-es homlokzati,8 cm-es lábazati.A külső falakat belülről 2cm-es , a jelenlegi belső falra felragasztandó szigeteléssel látnám el.Mit javasolna:
1.,ne tegyem
2.,homlokzati hőszigetelővel tegyem
3.,lépésállóval is tehetem?
Az olcsóbb is lehet jó?
Köszönettel: Eper
Tisztelt Eper!
Személy szerint nem javaslom a belső szigetelést. Ha egy mód is van rá, akkor próbálja meg külső hőszigeteléssel megoldani.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Tisztelt Szakértő!
Garázs felett elhelyezkedő magas földszinti lakás padlóját szeretném utólagosan hőszigetelni. Jelenleg a 10-12cm aljzatbeton alatt vastag 20-25cm salak található, majd azalatt a födém beton. A beton tartógerendák kilógnak a salakrétegből, néhány helyen a végleges padlószinttől csupán 3-5 cm-re vannak. Arra gondoltam, hogy a salakrétegből levéve, hőszigetelő réteget közbeiktatva szeretném visszaépíteni az estrichbetont, természetesen vékonyabbat, kb. 3-4 cm vastagságban. Erre járólap kerül majd. Milyen megoldást, rétegrendet javasol, illetve a gerendáknál hogyan lehet esetleg megoldani, hogy csökkenjen a hőhíd jelenség?
Köszönettel,
A. László
Tisztelt A. László!
Végül is az elképzelt rétegrend nem rossz. Az adott helyre a meglévő szerkezetre mindenképpen kell teríteni egy párzáró fóliát, erre elhelyezhetjük az EPS 100 lépésálló polisztirol lapot, majd ennek a tetejére egy újabb párazáró fólia, és a beton réteg, ez kb. úgy 8- 10 cm- es helyet igényel.
Vagy a födém alsó síkjáról is szigetelhet, ebben az esetben úgy kell elkészíteni a szigetelést, mintha homlokzati szigetelést készítene.
Vagy a két szigetelést kombinálhatja is.
Az egyetlen probléma, ami felmerülhet, ha nincs külső homlokzatszigetelés, hogy a födém koszorúk erősebb hőhidat fognak képezni a leszigetelt padló körül.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Tanácsot szeretnék kérni! Külső szigeteléshez 6 cm vastagsággal 200 n.méter felületre, miből mennyit kellene vásárolnom. Szeretném ugyanis egyben online elintézni a rendelést.
Köszönettel! „erikaszí”
Tisztelt erikaszí!
Kérem ezzel a kérdésével legyen szíves minket e-mail-ben megkeresni.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Tisztelt Szakértő!!!
Most vásároltam egy házat és olyan kérdésem lenne hogy padlásteret mivel tudnám leszigetelni ugyhogy később az beépíthető/lépés álló; burkolható/ legyen. Én úgy gondoltam hogy 5cm-es polisztirol lapot lerakok a betonra lécezés közé melyet 10 mmm vastagságú osb lappal fednék le. Kérdésem még az lenne hogy lényeges e párazáró fóliát tenni és mit javasolnak hogyan csináljam.Javaslatukat előre is Köszönöm!!! K. Gábor
Tisztelt K. Gábor!
Amennyiben a későbbiekben beépítenék a padlásteret, akkor két megoldást tudok javasolni.
-Vagy készít egy lécezést, ami közé befektet tekercses üveggyapotot, és a tetejére elhelyez egy hézagos padlóburkolatot, amelyet a későbbiekben lecserélhet hajópadlóra.
-Vagy lépésálló polisztirol lapot fektet le a födémre, és a tetejére lehelyez egy OSB lapot, amit a későbbiekben felcserélhet egy beton réteggel, amire már kerülhet hideg padlóburkolat (járólap), vagy meleg burkolóburkolat(laminált lap).
Természetesen mindkét esetben fontos a párazáró fólia elhelyezése, és gondoskodni kell, hogy beépítésig a szigetelő anyagot ne érje nedvesség felülről sem.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Az épülő házamban 8 cm vastag vasalt szerelőbeton van. Erre tervezek vízszigetelést (bitumen lemez) majd lépésálló hőszigetelést tenni. Kérdésem az, hogy a lépésálló hőszigetelés fölé milyen vastag beton kell? Sokfélét olvastam erről. Itt pl 4-5 cm-t írtak, de van, aki min. 7cm-t javasol. T. Péter
Tisztelt T. Péter!
Amennyiben nem lesz padlófűtés, akkor 6 cm- es vasalt beton réteg elegendő jó minőségű betonból.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Kedves Szilvia!
Jelenleg a házunk szerelőbetonjára van felállítva a fém könnyűszerkezetes váz. Mi is hajópadlót szeretnénk lerakni, és fent a következő rétegrendet ajánlotta:
Rétegrend (felülről lefelé):
-hajópadló burkolat,
-páráteresztő fólia,
-szigetelőanyag (lécezés között),
-párazáró fólia.
Azt szeretném megkérdezni, hogy ha az alsó rétegben párazáró fóliát helyezünk el, ez kiválthatja-e a nehézlemezt?
Illetve még egy kérdés, hogy ha URSA tekercses üveggyapotot teszünk szigetelésnek, amit páraáteresztő fóliával lezárunk, nem fog-e az üvegszövet por átjönni rajta felfelé, illetve ebből az okból le lehet-e zárni párazáró fóliával? L. Csaba
Kedves Csaba!
Amennyiben a vízszigetelés helyett gondolta a párazáró fóliát, akkor sajnos nem váltható ki. Két külön funkcióra való a két anyag. Tehát az előírt vízszigetelést mindenképpen el kell helyezni a szerelőbetonra, erre szoktak még egy egy réteg betont felületet készíteni, és az így kialakított felületre lehet alkalmazni az általam leírt rétegrendet.
Természetesen a páraáteresztő fólián nem megy át az üveggyapot por, viszont az esetlegesen bejutó pára ki tud szellőzni, ezért semmiféleképpen nem szabad párazáró fóliával helyettesíteni.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Kedves Szilvia!
Nagyon köszönöm a választ, és akkor mindenképpen lerakjuk a nehézlemez szigetelést. Azt szeretném kérdezni, hogy feltétlenül szükséges-e a beton a nehézlemezre, vagy elhagyható és közvetlenül a nehézlemezre kerülhet-e a párazáró fólia, majd rá a lécezés? Valójában a plusz 6cm betonréteg funkcióját nem értem.
Tisztelettel: L. Csaba
Kedves Csaba!
Az aljzat beton elhelyezését mindenképpen ajánlom, mert ez védi a vízszigetelő lemezt is, és ez adja a burkolat alapját. Ha a lécezést csak a vízszigetelésre helyezné el, akkor az aljzathoz való rögzítés során átlukasztaná a vízszigetelő lemezt és így megszűnne a funkciója.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Kedves Szilvia!
Így már értem, ha mechanikai védelmet szolgál. A szerelő betonra így rákerül a 6cm-es lépésálló polisztirol majd, arra a 6cm aljzatbeton. Erre kerül végül a laminált padló borítás. Azt szeretném kérdezni, hogy a könnyűszerkezetes házunknál, ha annyi gondot fordítunk a hőszigetelésre, nem okoz-e hideg hőérzetet az alul szigetelés nélküli közvetlen beton aljzat közelsége? Illetve ha semmilyen terhelést nem kap az aljzatbeton szükséges-e vasbeton háló bele.
Kedves Csaba!
A mechanikai mozgások, és a hőingadozás miatt mindenképpen javaslom a beton vasalását.
Amennyiben megfelelő vastagságú szigetelés kerül a szerkezet alá, akkor nem lehet hideg hőérzete a későbbiekben sem a padlónak.
Tisztelettel: Vajda Szilvia
Kedves Szilvia!
Jelenlegi padlásunkon a fogópárok teteje le van deszkázva oly módon, hogy a 10 cm széles deszkák között 10cm rés van. Ezekre és a fogópárokra van a párazárófólia rögzitve. Fölül ezekre a deszkákra keresztbe 15cm magas gerendák vannak elhelyezve, melyek közé 10cm széles therwolin sárga színü höszigetelés van elhelyezve, ez pedig le van deszkázva, hogy tudjunk járni rajta. Hogy lehetne ezt a höszigetelésen javitani? Az emeleti lakótér ferde részén szintén csak 10cm vastag Therwoolin paplan van elhelyezve, a következő rétegrend szerint: gipszkarton, párazárófólia, 10cm Therwoolin paplan, 5cm levegőrés és tetőfólia és cserép.
Hogy lehetne ezen gazdaságosan javítani?
Tisztelettel:
M.né Melinda
Kedves Melinda!
Sajnos bővítésre csak úgy van lehetőség, ha újabb réteg gerendát fektetnek rá és új réteg szigetelő anyagot közé. Természetesen ha járható felületet akar elérni.
A gipszkarton falnál is ugyan ez az eljárás, újabb réteg lécezés, és közé még egy réteg szigetelés majd gipszkarton.